3. rész ~ Első nap a suliban

Valahogy nem akartam kinyitni a szememet. Nem akartam hogy elkezdődjön ez a nap. Apu tegnap mondta hogy korán elmegy, így nincs ki felébresszen. Illetve ott van Janet, de ő nehezen kel fel reggel. Ergo, úgy csinálok mintha elaludnék. Igen, ez jó megoldás. Azonban a nagynéném tényleg keresztülhúzta a számításaimat.
 - Katie! Ébresztő. - rázott meg. Nem nyitottam ki a szemem. - Katherine, muszáj felkelned.
 - Hogyhogy felkeltél? - kérdeztem rekedtes hangon.
 - Michael szólt nekem tegnap hogy keljek fel korán, mert tuti hogy direkt "el akarsz majd aludni". - válaszolta.
 - Csodás. - morogtam. Szuper. Mostmár összejátszanak ellenem? Szövetségben vannak? És engem nem akarnak bevenni? Hahó! Valaki vegyen már be!
Na mindegy. Janet kiment a szobából és hagyott elkészülni. Lezuhanyoztam, összefogtam a hajamat, felöltöztem, és lementem a nappaliba. Illetve, inkább csak levonszoltam magam.
 - Gyere reggelizni! - kiabált Janet a konyhából. Én pedig elmosolyodtam, mert megéreztem a kedvenc reggelimnek az illatát. Bundás kenyér.
 - Imádlak Jan. - ültem le a székre. Rám mosolygott, és odatette elém az adagomat.
 - Gondoltam, így legalább jól kezdődik a reggeled. Ráadásul ritkán ehetsz ilyet, mert apád folyton odaégeti. A szakácsnőnek szegénynek meg néha nincs is dolga. - magyarázta.
 - Tudom, de apu nagyon szereti Mariet. Lehet hogy hivatalosan szakácsnő, de apunak sok mindenben segít. Tanácsokat ad neki, néha takarít, bevásárol, rám vigyáz ha esetleg nincs itthon senki..Mondhatni hogy családtag. Sokszor velünk is eszik. - mondtam.
 - Igen azt tudom, és meg is akartam kínálni, de még nincs itt. - nézett körbe, majd témát váltott. - Még mindig ideges vagy?
Nagyon sóhajtottam, majd a kezembe támasztottam a fejem.
 - Úgy nézek k mint aki halál nyugodt? - húztam a számat. - Tényleg félek Janet. Arról már nem is beszélve, hogy összeszokott társaságba kerülök. Mindenki ismeri a másikat. Ez lesz a hetedik évük együtt, én meg odapofátlankodok az utolsó két évre. - szomorkodtam.
 - Ugyan már. Klassz lesz. Majd várd ki a végét. - kacsintott rám, mire elmosolyodtam.
A reggeli után gyors felrohantam fogat mosni, majd kezemet tördelve leültem. Ránéztem az órámra, és 7:50 volt. Negyed óra múlva indulnunk kell.

A negyed óra olyan volt mint körülbelül egy perc. Nagyon gyorsan elment, és arra eszméltem hogy Janet felkiabál, indulni kell. Remegő térdekkel szálltam be az autóba, és egész úton le sem vettem a szememet az ablakról. Nem mintha a házak, vagy a fák érdekeltek volna amik mellett elhaladtunk, nem is láttam őket. Az agyam kattogott. Hirtelen elkezdődött a kocsiban a Human Nature. Meglepetten néztem Janetre.
 - Tudom hogy mindig ezt hallgatod ha ideges vagy. Gondoltam nem árt ha most beteszem. - magyarázott, mire odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az arcára. Hátradöntöttem a fejem, és hagytam hogy átérezzem dalt.
 - If they say why, why, tell'em that its human nature.. - kezdtük el énekelni mindketten, mire összenéztünk, és összenevettünk. Egyre hangosabban és hangosabban énekeltük, egészen a szám végéig.
 - Jobb kedved lett? - kérdezte mosolyogva.
 - Azt hiszem igen. Köszönöm Janet.
 - Nincs mit.
Tényleg jobban lettem, azonban amikor befordultunk a suli utcájába, elszorult a gyomrom. Arról már ne is beszéljünk hogy hogy éreztem magam mikor leparkoltunk.
 - Na figyelj. Nyugalom. Oké? Biztos vagyok benne hogy klassz napod lesz. Az iskola jó, hidd el nekem. Ide kedves gyerekek járnak, nincs mitől tartanod. - hajolt hozzám Janet és adott egy puszit a homlokomra. - Na gyerünk, indulj. - sürgetett.
Nagyon sóhajtottam, majd kiszálltam a kocsiból. Magammal húztam a táskámat, és feltettem a vállamra.
 - Kitartás! - kiabált Janet ki az autóból, majd szép lassan elhajtott. Ott álltam, vártam hogy végleg eltűnjön, majd megfordultam. Hát akkor mindent bele. Vettem egy nagy levegőt, és szép lassan felbaktattam a lépcsőn. Pár diák már ott álldogált, és beszélgetett, de fiatalabbnak tűntek, így oda sem próbáltam menni. Mikor lehaladtam mellettük, hirtelen abbahagyták a beszélgetést, és felém fordultak.
 - Hé! - állított meg az egyik lány. - Csak nem te vagy Katherine Jackson? - kérdezte. Nagyot nyeltem, nem válaszoltam egyből.
 - Öö..Igen én vagyok. - nyögtem.
 - Úristen. - kapott a szája elé a lány, és ugrálni kezdett. - Mondd hogy egyszer apukád fog hozni! Nagyon nagy rajongója vagyok! - sikongatott.
 - Öhmn.. Hát, azt hiszem igen, fog hozni majd ő is. - dadogtam.
 - Jézusom! Úristen ezt nem hiszem el! Na, akkor szia! - köszönt el, majd visszaugrált a barátaihoz. Döbbenten meredtem magam elé, majd beléptem az épületbe. Ott már javában voltak diákok, és ahogy kerestem a tantermet éreztem a tekintetüket rajtam. Voltak akik csak néztek, mások mosolyogtak. Hála istennek haragos vagy lenéző tekintettel nem találkoztam, mert ha igen, szerintem sírva rohantam volna vissza Neverlandre. Kerestem a tantermet, azonban sehol sem találtam. Felmentem az emeletre, és ott láttam egy ajtót amire 7.c volt írva. Akkor csak ez lehet az. Odamentem, és vettem egy nagy levegőt. Lenyomtam a kilincset, és beléptem a terembe. Abban a pillanatban egy hatalmas fóliagolyó repült neki a fejemnek, amitől majdnem visszaestem.
 - Idióták! - hallottam egy lány hangját. - Mi lenne ha leállnátok? Valakit egyszer meg fogtok ölni! - a következő pillanatban éreztem hogy valaki átkarol, és vezet valahova. Leültetett egy székre, azonban még mindig semmit sem láttam.
 - Jesszusom, ne haragudj, nagyon megdobtunk? - kérdezte egy fiú.
 - Megdobtunk? Öcsi, ha nem tűnt volna fel, TE voltál az aki eltalálta. - hallottam egy másik fiú morgását.
 - Kevin-nek igaza van Joe. Te voltál a hülye. - szólalt meg egy harmadik.
 - Mindannyian dobáltatok, szóval mind a hárman pofa be! Jól vagy? - tette a kezét a hátamra, és éreztem hogy közelebb hajol hozzám. Felemeltem a fejem, és egy szép arcú lánnyal, továbbá három egymásra eléggé hasonlító fiúval találtam szembe magam.
 - Öcsém, ez Katherine Jackson. - tátotta el a száját az egyik. Megdörzsöltem a szemem, mert még mindig homályosan láttam. Mikor kitisztult a kép, mind rám mosolyogtak.
 - Tényleg ne haragudj. Az én hibám volt. - tette fel a kezét ezek szerint Joe.
 - Semmi baj. Véletlen volt. - dörzsöltem meg újra a szemem.

"Szia, Demi vagyok. Demi Lovato.

- Gratulálok, szépen bemutatkoztatok. - forgatta meg a szemét a lány. - Szia, Demi vagyok. Demi Lovato. - nyújtotta a kezét, majd kezet fogtunk.
 - Én pedig Joe.
 - Én Kevin.
 - Én meg Nick.
Mind a hárman egyszerre tették a kezüket, és nem tudtam most melyiknek szorítsam meg először. Nick mellett döntöttem egyrészt mert ő volt a legközelebb, másrészt ő tűnt a legérettebbnek.
 - Nagyon szeretem apukádat. - mosolygott Demi. Visszamosolyogtam, majd kínos csend állt be.

..."ők is megdicsértek hogy: Apukád totál kúl"

A fiúk visszamentek tovább dobálózni miután ők is megdicsértek hogy: "Apukád totál kúl." Demi odahúzott mellém egy széket, és beszélgetni kezdett velem. Meglepődtem hogy milyen rendes, de örültem is neki. Teljesen normális, kedves lánynak tűnt.
 - Mesélj magadról! - kérte.
 - Mit szeretnél tudni?
 - Mesélj arról hogy milyen Michael Jacksonnal élni. Csak az apukád. Akkor is ha adoptált. - mosolygott.
 - Hát, nagyon klassz. Imádom aput, tényleg. Néha van hogy el kell mennie megbeszélésekre, meg stúdióba is, de rengeteget vagyunk együtt. Ő bíztatott hogy táncoljak, mert látta kiskoromban hogy jól mozgok. Azóta járok is edzésekre rendszeresen. - mondtam.
 - Ú, táncolsz? De klassz. Én is akartam, de az a baj hogy annyira nem tudok. Én énekelek.
 - Tudsz énekelni? - ámultam.
 - Nos, nem vagyok egy Whitney Houston, de igen, tudok. És szeretek is.
 - Egyszer szívesen meghallgatnálak. - kacsintottam rá, mire felnevetett.
 - Akkor viszont látni akarom hogy táncolsz. - vigyorgott.
 - Megegyeztünk. - bólintottam, és összenevettünk. Azt hiszem szeretem egy barátot. Hurrá.
Egyszer csak hallottam hogy valaki becsapja maga után az ajtót. Mind odafordultunk, és én teljesen lefagytam. Ez egyszerűen nem lehet igaz.
Adam állt az ajótban. Összeszorított szemekkel, majd mikor kinyitotta megszólalt.
 - Sorry, nem akartam senkire a frászt hozni. Elengedtem, becsapóott. - tette fel a kezeit. Nick, Kevin és Joe egyből odamentek hozzá, és kezet fogtak vele. Én meg még mindig lefagyott arccal ültem. Demi észrevette hogy valami van, és csettintett egyet.
 - Katherine! Oké vagy? Mitől fagytál le? - kérdezte, majd Adamra tévedt a tekintete. - Ismered? - érdeklődött.

"rám emelte a tekintetét."

Bólintottam, majd a srác rám nézett. Ugyanazt láttam az ő szemében is. A döbbenetet.
 - Katherine. - jött oda. - Hát te?
 - Én ugyanezt kérdezhetném tőled. - néztem fel rá. - Ide fogsz járni?

 - Ja, de ezek szerint te is. - vigyorgott.
 - Amint látod. - tártam szét a karom és felnevettem. Demi is bemutatkozott neki, majd helyet foglalt a mögöttem lévő padban.
Hátrafordultam, és mosolyogva rám emelte a tekintetét.
 - Ha azért ültél mögém hogy piszkálj, véged. - vetettem oda neki, mire felvonta a szemöldökét, széttárta a karját és felnevetett.

Egész nap az osztály velem és Adammal foglalkozott, mi voltunk a két új diák. Első órán be kellett mutatkoznunk, ki kellett állnunk a tanári asztalhoz, de Adam folyton motyogott nekem valamit, amin mindig röhögtem, úgyhogy jól magunkra haragítottuk a matektanárt. Aztán kiderült hogy nem csak azon az órán, hanem minden órán be kell mutatkozunk ha nem is feltétlenül az osztálynak, hanem a tanárnak. Húzós volt, pláne Adam miatt. Nem hagyott nyugton, órákon is folyton sustorgott nekem valamit.
Nem mellesleg, igaza volt Janetnek és apunak. Nem volt mitől félnem. Hála istennek olyan osztályba kerültem ahol mindenki kedvesen fogadja a másikat, viszont a legbalhésabb osztály lettünk. Ja, és csak tízen vagyunk. Tavaly elment két diák, így ki kellett pótolni a létszámot, ezáltal kerültünk be Adammel.
 - Látom tetszenek a vicceim. - sétált oda hozzám az órák után. - Úgy látszik hogy még is van humorérzékem.
 - Úgy látszik hogy egód is. - vetettem oda, mire elvigyorodott.
 - Mikor mész haza? - kérdezte.
 - Mindjárt, amint apu vagy valaki jön értem. - válaszoltam. Felcsillant a szeme.
 - Egyszer bemutatsz apukádnak? - érdeklődött.
Ránéztem, és felröhögtem.
 - Persze. Apu azt mondta hogy mutassam majd be neki a barátaimat.
Felhúzta az egyik szemöldökét, és mosolygott.
 - A barátodnak tartasz? - kérdezte pimaszul.
 - Miért nem vagyunk barátok? Vagy ha még nem is, lehetünk. - nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.
Biccentett egyet, és a kezét nyújtotta.
 - Megbeszéltük Katherine Jackson.
 - Örülök, Adam Sevani. - szorítottam meg neki, és egymásra nevettünk.

2. rész ~ Az MTV ajánlata, és a Dangerous album

Az edzés végén odakint vártam aput hogy megjöjjön. Nem voltam benne biztos hogy ő fog értem jönni..és igazam is lett.
 - Apu merre? - kérdeztem Josh-t mikor beszálltam a kocsiba.
 - Be kellett mennie az MTV székházba, valami megbeszélésen várták. Janet addig átugrik hozzátok, elvileg ott is marad pár napig. - mondta.
Felcsillant a szemem, és egyből jobb kedvem lett. Imádom Janetet, anyám helyett anyám. Teljesen olyan mint apu, csak 'női változatban'. De ez természetes, hiszen testvérek.

 - Szia csajszi! - jött ki a házból Janet mikor meglátta hogy megérkeztem.
 - Szia! - öleltem meg, és pusziltam arcon. - Hogy vagy?
 - Jól szívem, minden rendben. Na és veled? Milyen volt az edzés? - kérdezte ahogy becsuktam magam mögött az ajtót.
 - Klassz. Csak fárasztó. - mosolyogtam.
 - Azt elhiszem. Láttam mit vettél apádnak. Nagyon örült neki, ugye tudod?
 - Remélem. Kicsit bepánikoltam, mert nem találtam, de aztán végül is meglett.
Még egy csomó ideig beszélgettünk a nappaliban, aztán  hallottam hogy Janetnek korog a hasa. Odakapott, és elnevette magát.
 - Együnk már valamit te lány. Nem vagy éhes? - kérdezte.
 - Igazából de. - jöttem rá, és tényleg az voltam. Az edzés előtt ettem utoljára.
Lementünk a hatalmas konyhába, ahol a szakácsnő egyből kijött hogy mit készíthet nekünk.
 - Hagyja csak Marie, kiszolgáljuk magunkat. Menjen nyugodtan, pihenjen. - mosolygott rá Janet.
Így hát elkezdtünk gondolkodni, és arra jutottunk hogy rántottát csinálunk. Hála istennek, nem égettük oda, negyed óra múlva már ott ettünk az étkezőben.
 - Hétfőn kezdődik a suli mi?
 - Igen. - bólogattam. - Kicsit izgulok. Idáig mindig csak magántanáraim voltak, suliba rendesen még sosem jártam.
 - Ne izgulj Katherine, nincs miért. Magánsuliba mész, oda olyan gyerekek fognak járni mint te. Olyanok, akiknek vagy híresek a szülei, vagy akiknek van annyi pénzük.
 - Én ezt értem Janet, csak attól félek hogy nem lesznek barátaim. - húztam a szám.
 - Katherine, te egy életvidám, barátságos, jószívű lány vagy. Miért ne lennének? - kérdezte.
 - Azért mert idáig sem voltak. - sütöttem le a szemem. - Fogalmam sincs róla hogy milyen a barátság.
Letette a villáját, és megfogta a vállam.
 - Azért nem voltak, mert még nem volt rá alkalmad hogy szerezz őket. És egyébként meg ott vannak a táncos barátaid nem? - kérdezte.
 - De ők nem igazi barátok. Nem is szoktunk beszélni, csak a próbákon. Még a nevüket is összekeverem néha. - vigyorodtam el.
Janet felnevetett, majd mikor végeztünk a kajával, rájöttünk hogy kezd későre járni. Elköszöntem tőle, felmentem a szobámba, és elmentem zuhanyozni. Utána olvastam egy kicsit az ágyamban, majd lefeküdtem aludni.

Reggel mennydörgésre keltem fel, és inkább visszahúztam a fejemre a takarómat. Utálok felkelni ha ilyen az idő. Sokkal jobb nap indul ha ragyog a nap. De ha esik..pff.
Hallottam lentről hogy apu felröhög valamin, és inkább felkeltem. Kíváncsi voltam hogy mit beszélt meg az MTV-vel. Lassan, szememet törölgetve baktattam lefelé a lépcsőn, majd láttam hogy apu és Janet a nappaliban ülnek és beszélgetnek. Meglátták hogy jövök lefelé, mosolyogva intettek.
 - Jó reggelt álomszuszék. Fél 11 van.
 - Jó reggelt. - ültem le Janet mellé. - Mi a helyzet?
 - Ne haragudj hogy nem én mentem érted, de el kellett mennem.
 - Tudom, Josh mondta. - ásítottam. - Meg valamit magyarázott hogy az MTV-vel volt egy megbeszélésed.
 - Ó igen. Azt akarták hogy tudod, most lesz Decemberben 10 éves az MTV, és lesz egy ünnepség. Ott akarják hogy fellépjek. - mesélte.
 - De klassz. És fellépsz?
 - Megbeszéltem velük, és úgy tűnik hogy igen. Addigra már a Dangerous is megjelenik, és arra gondoltam hogy énekelhetném a Black Or White-ot és a Will You Be There-t. - magyarázta.
 - Aha. - mutattam rá. - Most elszóltad magad. Szóval ez a két szám rajta lesz az albumon. - vigyorogtam.
 - Arra gondoltam, hogy ma már meg is mutathatnám neked. - mosolygott.
Felcsillant a szemem, és ugrálva átöleltem.
 - Úristen, köszi, köszi köszi! Janet te hallottad már? - kérdeztem tőle.
 - Én már igen, és szerintem neked is tetszeni fog. - válaszolt.
 - Na menj te lány, öltözz fel, és akkor beviszlek a stúdióba. - mondta apu, és bizony nem kellett kétszer mondania. Felrohantam a lépcsőn, átöltöztem, megmosakodtam, fogat mostam, oldalra fontam a hajam, és megállapítottam hogy úgy nézek ki mint egy parasztlány.
 - Hű, de gyors voltál. Na gyere. - vezetett be apu a stúdióba. - Ülj le. - mutatott a székre, majd betette a lemezt, és elindította.
 - Remélem tetszeni fog. - ült le ő is mellém, és csak hallgattuk a dalokat. Minden egyes számnál elmosolyodtam hogy felkerült az albumra. Én az összeset hallottam már, a hangszerelés persze más volt, meg azt sem tudtam hogy melyik kerül fel. A következő dalok kerültek fel.: Jam, Why You Wanna Trip On Me, In The Closet, She Drives Me Wild, Remember The Time, Can't Let Her Get Away, Heal The World, Black Or White, Who Is It, Give In To Me, Will You Be There, Keep The Faith, Gone Too Soon, és a Dangerous.
 - Apu.. - néztem rá, mikor az utolsó dal is véget ért. - Ez fantasztikus. Komolyan. Hihetetlen.
Úgy vettem észre, mintha a megkönnyebbülés suhanna át az arcán, valószínűleg félt hogy nem fog tetszeni nekem. De ez az album valami eszméletlen lett.
 - Hát akkor tessék. - nyújtott át egy dedikált példányt. - Te vagy az első aki megkapta. Janetnek is most fogok adni egyet.
 - Ú, köszönöm szépen. - adtam egy puszit az arcára. Kiléptünk a stúdióból, apu odaadta Janetnek az ő példányát is, én pedig felsiettem vele a szobámba. Betettem a többi lemez közé. Ott volt az összes Jackson 5, és The Jacksons lemez, apu gyerek, és felnőtt szólóalbumai. Úgy vigyázok rájuk mint a szemem fényére. Nézegettem, rendezgettem őket, majd visszamentem a földszintre. Hát igen, elég sokáig aludtam, mert a személyzet már kezdte teríteni az asztalt az ebédhez.
 - Csókolom Marie. - köszöntem a szakácsnőnknek. - Hogy van ma?
 - Szervusz Katherine. Köszönöm jól. És te? Sokáig aludtál. - mosolygott. Szeretem ezt az asszonyt. Idős már, 50-60 év körül van, de évek óta apu szakácsnője, és családtagként szeretjük. Elbeszélgettünk még egy ideig, majd Janeték is bejöttek, és bekapcsolódtak. Lassan elkezdtünk enni.
 - És mond csak Katherine, várod már a sulit? - kérdezte apu. Elmondtam neki ugyanazt amit tegnap Janetnek, és ő is ugyanúgy válaszolt.
 - Ugyan már, az iskola klassz, hidd el nekem. Egy tinédzsernek az iskolaévek a legszebbek. - kacsintott rám.
 - És, ott alakulnak ki az első szerelmek. - tette fel a mutatóujját Janet.
 - Jaj, na persze. - forgattam meg a szemem nevetve.
 - Tényleg, Katherine, milyen volt az edzés? Ott volt az új gyerek? - érdeklődött apu.
 - Ne is mond. - válaszoltam. - Olyan pofátlanul jól táncol hogy mindenki csak dadogni tudott utána.
 - Nem mondod? - húzta fel a szemöldökét.
 - De, igen. Ő meg akkor dadogott mikor megtudta ki vagyok. Azt mondta hogy nagy rajongód. - magyaráztam.
 - Ó, de kedves. Szívesen megnézném hogy nyomja. - harapott bele apu a krumpliba.
A nap további része azzal telt hogy Janettel és apuval előszedtük a sulis cuccaimat, és összepakoltuk őket. Bekötöttük a könyveimet, minden elrendeztünk. Este tévéztünk, valami Beatles show ment, aminek mind nagyon örültünk. Idegesen feküdtem le. Holnap után kezdődik az iskola.

1. rész ~ Az új srác

1991. augusztus 29. (Katherine 13 éves)

Össze vissza kapkodtam a fejem. Még is hol a fenébe van? Reggel még ott volt az asztalomon. Nem találom, ráadásul az edzésről is mindjárt elkések.
 - Katherine! Gyere indulunk! - kiabált fel apu.
 - Mindjárt megyek! - válaszoltam, és kétségbeesetten kutattam tovább. Már a sírás kerülgetett, annyira ideges voltam. Hetekig erre gyűjtöttem. Most meg nincs meg...
 - Még is mit keresel ennyire? - jött fel apu a földszintről.
Megijedtem, így felpattantam és mint aki rosszat csinált leszegezett fejjel megálltam. Éreztem hogy mindjárt potyogni kezdenek a könnyeim. Viszont akkor tuti megkérdezne hogy mi történt. Nem, nem sírok. Viszont az orrom is folyik. Muszáj volt szipognom egyet, innentől kezdve pedig nyílt titok volt hogy valami miatt szomorú vagyok.
 - Katherine. Mi a baj? - jött oda hozzám.
 - Semmi. - töröltem meg a szemem, és továbbra sem néztem fel.
 - De, igen valami biztosan van. Mond el. - simogatta meg a fejem.
 - Én...Ma van a szülinapod és...Nem akartam hogy azt hidd elfelejtettem, mert én soha de...Nem találom az ajándékot amit vettem neked. - szomorkodtam.
Apu egy ideig nézett engem, aztán széles mosolyra húzta a száját, és magához ölelt. Majd hallottam hogy felnevet.
 - Ezen mi olyan nevetséges? - sértődtem meg. Vigyorogva eltolt magától, és ágyam alá mutatott.
 - Nézz csak oda!
Odanéztem, és én is elröhögtem magam. Ott volt az ajándéka az ágyam alatt. Hát persze! Este lefekvés előtt odatettem mert féltem ha reggel bejön meglátja az asztalomon. Mosolyogva odamentem, elvettem, és apu elé álltam.
 - Hát akkor apu...Nagyon boldog születésnapot. - nyújtottam neki oda a kis dobozt.
Izgatottan bontotta ki az ajándékát, és mikor meglátta, teljesen elérzékenyült. Egy ezüst férfilánc volt, aminek egy puzzle alakú medálja volt. A medálba pedig be volt vésve hogy Father.
 - És nézz csak ide. - nyúltam be a pólóm alá, és előhúztam az enyémet. Ugyanolyan volt mint apué, csak éppen nő változatban. Az enyémnek is puzzle volt a medálja, csak az volt belevésve hogy Daughter. Arról már nem is beszélve hogy a két nyaklánc összetartozik, mivel ha a két puzzlet egymáshoz rakjuk, megegyeznek.
 - Kicsim, ez csodálatos. Nagyon köszönöm szívem. - ölelt át szorosan.
 - Nincs mit apu. Szeretlek.
 - Én még annál is jobban. De most gyere, mert elkésünk. Felhívtam az edződet, állítólag valami új srác érkezik.
Nem tudom miért, de valahogy nem izgatott annyira fel a dolog. Máskor is jöttek már újak, és ugyanolyanok mint a többi. Ahogy beszálltunk a kocsiba, furán néztem apura.
 - Hogy hogy te viszel el? - kérdeztem.
 - Baj? - pillantott rám széles mosollyal az arcán.
 - Nem, dehogy. Csak mindig a sofőröd szokott vinni, mert te stúdiózol.
 - Kicsim, lassan kijön a Dangerous. Csak pár nap. Nekem is kijár a pihenő. - válaszolt miközben kikanyarodtunk a főútra.
 - Persze nem azt mondom. De tényleg, mikor mutatod meg nekem az albumot? Már nagyon kíváncsi vagyok.
 - Tetszeni fog. Szerintem klassz lett.
 - Klassz? Apu, a Bad-re is ezt mondtad. Sőt, lehet hogy nem emlékszem, de szerintem a Thrillerre is. És most nézd meg. A legsikeresebb zenei album. Nem hiszem hogy ezt valaha bárki is megdöntené. - magyaráztam.
 - Aranyos vagy, de én sosem bízom el magam. Te is tudod. Ki tudja..Lehet hogy ezzel az albummal elvágom magam. - hülyéskedett.
 - Nem vagy normális. - ráztam meg a fejem mosolyogva, hátradőltem, és élveztem a délutáni nyári nap sugarait. Ezek a nyár utolsó napjai. Hétfőn kezdődik a suli. Jaj.

Amikor odaértünk az edzésre apu ki tett a táncstúdió előtt, és megígérte hogy hétre itt lesz értem. Rohantam fel a lépcsőn, mert negyed órás késésben voltam. Szinte berontottam a táncterembe, mire mindenki odakapta a fejét.
 - Katherine Jackson, negyed órás késés? - nézett szúrós szemmel az edzőm.
 - Bocsi Jessy. Többször nem fordul elő. - dobtam le a táskámat. Mosolyogva intettem a többieknek, és leültem közéjük.
 - Nos skacok, most hogy már mindenki megérkezett, egy jó hírrel kezdek. Felhívtam a szüleiteket hogy szóljanak nektek hogy ma új diákunk érkezik. Ő is a csoport tagja lesz, egy másik városból jött ide, már ott is táncolt. Ó, itt is van. - mosolyodott el az ajtó felé nézve hirtelen Jessy, mire mind odakaptuk a fejünket. Összeráncolt szemöldökkel néztem az újoncra. Egy vézna, göndör hajú srác volt fekete cuccban, és fulcappel a fején. Szélesen mosolygott, és elég helyes volt.
 - Gyere, Adam, mutatkozz be a többieknek. - hívta oda az edzőnk.
 - Sziasztok, Adam Sevani vagyok. New Jerseyből jöttem. Freestyle táncos vagyok. Remélem örömmel fogadjátok az újoncokat. - mondta 100%-os vigyorral az arcán. Mellettem a lányok olvadozva nézték, én meg erre csak megforgattam a szemem.
 - Adam, nem akarsz egy kicsit táncolni nekünk? Csak hogy lássuk mit tudsz. - javasolta az edzőm.
 - Oké, szívesen. - csapta össze a tenyerét, és odaállt a zöld vászonhoz. Jessy betett egy dalt, mire vigyorogva odakaptam a fejem 

"Hihetetlenül klasszul mozgott."

A Don't Stop 'Til Get Enough volt apu Off The Wall című albumáról. Mikor ránéztem Adamre, ő már táncolt, nekem pedig tátva maradt a szám. Hihetetlenül klasszul mozgott.
Soha életemben nem láttam még apámon kívül senkit sem így táncolni. A többieken is láttam a meglepettséget, sőt még Jessyn is. A szám végén mindenki ujjongott, csak én csaptam össze egy párszor a tenyeremet. De nem bunkóságból, csak még mindig le voltam sokkolva. Mindenki odaszaladt hozzá, mire viszont már összehúztam a szemem. Wow. Még 10 perce sincs itt, de máris magára vonta mindenki figyelmét. Az edzőm agyondicsérte, mire megszólaltam.
 - Nem lehetne az edzést elkezdeni Jessy? Már elment háromnegyed óra. - kértem.
 - De, persze. Öhmn..Adam kedvéért ma csak gyakorlatokat csinálunk, különböző táncmozdulatokat hogy megnézze milyen is nálunk egy edzés.
 - Csodás. - morogtam. Adam szerintem meghallotta, és vigyorogva odajött hozzám.
 - Morgó, csak nem rossz napod van? - kérdezte.
Megálltam egy pillanatra, és felé néztem.
 - Minek neveztél? - kérdeztem vissza.
 - Morgónak. Itt morogsz magadban.
 - Jézusom de gyerekes vagy. - néztem rá lesajnálóan.
 - Most miért? Mi bajod? Csak hülyéskedek. - tárta szét a karját.
 - Nincs jó humorod. - mondtam, és otthagytam.
Nem akartam vele ilyen lenni, csak nem is tudom. Olyan fura nekem hogy most jön ide, és már leköröz mindenkit a táncban. Ez kicsit pofátlanság nem? Nem?
Na mindegy. Úgy tűnik hogy lehet hogy apu szülinapja van, de ez a nap nem az enyém. Adam végig mögöttem állt, ami kicsit zavart engem. Ugráltuk, mindenféle dolgokat csináltunk, amikor csak egyszer megszédültem, és megtántorodtam. Azt hiszem hátraestem volna, ha Adam nem kap el.
 - Hé, oké vagy? - kérdezte aggodalommal a szemében. Fogtam a fejem, ő pedig szorosan tartott, egyik kezével a derekamat fogta, másikkal a karomat.
 - Mi történt? - kérdezte Jessy.
 - Megszédült egy kicsit. Kivigyem a levegőre? - kérdezte Adam.
 - Légy szíves. - bólogatott Jessy, és folytatták az edzést.
Adam szorosan tartott, nekem pedig még mindig nem jött vissza teljesen az egyensúlyom. Kimentünk a lépcsőre, és szépen leültetett.
 - Jól vagy? - ült le mellém.
 - Igen. - sóhajtottam, majd ránéztem, és elmosolyodtam. - És ne haragudj hogy bunkó voltam. Nem vagyok ilyen csak..Nem tudom mi volt velem.
 - Semmi baj. - mosolyodott el. - Figyeltelek, nagyon klasszul táncolsz.
Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd elnevettem magam.
 - Te beszélsz? Apámon kívül soha senkit nem láttam így táncolni mint téged.
 - Ó, hát köszi. - jött zavarba. - Apukád is táncos?
Vigyorogva néztem rá, ezelőtt még soha nem volt ilyen, általában mindenkitudta kapásból hogy ki vagyok.
 - Nem vagyok neked egy kicsit ismerős? - kérdeztem mosolyogva.
 - Talán egy kicsit. De..miért?
 - Az apám Michael Jackson. - mondtam.
Az arca lefagyott, a szemei elkerekedtek. Aztán lassan a száját is eltátotta.
 - Te vagy Katherine Jackson? - kérdezte dadogva.
 - Igen. - válaszoltam.
 - Hű..Hű!! Nagy rajongója vagyok apukádnak. - mondta.
Nevettem rajta, jó volt egy ilyen reakciót végignézni.
 - De, nem ő a vér szerinti apád ugye? - kérdezte.
A mosoly egy pillanat alatt lefagyott az arcomról, és megráztam a fejem,
 - Nem..De úgy szeretem. Ő nevel, tehát ő az apám. Az  igazi szüleim két éves koromban meghaltak. - suttogtam.
 - Ó... - hajtotta le a fejét, és összeszorította a szemeit. - Ne haragudj. És részvétem.
 - Semmi baj. - húztam halvány mosolyra a számat. Pár percig még szótlanul ültünk, majd felálltam. - Menjünk vissza.
  - Jobban vagy már? - állt fel ő is.
 - Igen. És még egyszer köszönöm.
 - Akarod hogy fogjam a kezed? - kérdezte pimaszul mire hasba ütöttem.
 - Bunkó! - nevettem és visszasiettünk.
Nagyon szégyenlem magam hogy ilyen szemét voltam vele. Tényleg jó fej srác. És teljesen normális. Ki tudja...Lehet hogy jó barátok leszünk.

Prológus ~ Story Of My Life

2014 nyara. Itt kezdődik a történet. De vajon hol fejeződik be?

Katherine Sevaninak egyáltalán nincsen átlagos élete. A világ legnagyobb énekese adoptálta őt, és ez bizony sokszor a terhére volt. Most már 35 éves, és elmondhatja magáról hogy mindent elért amit csak akart. Van családja, és profi tánctanár a férjével együtt. Ott vannak a 13 éves ikrei, Michael és Sophie. Viszont, van egy üres hely a szívében, ami elveszett apja miatt alakult ki. Mióta elvesztette őt, Katherine nem érzi olyan teljesnek magát, és ez mindig így is lesz. Az apja volt a legjobb barátja, persze a férjén kívül. És hogy ki volt Katherine apja? Maga a Popkirály...Michael Jackson.

*Katherine*

Szememet forgatva néztem fel az emeletre. Michael az apjával ment valami autós kiállításra, csak én és a lányom voltunk otthon.
 - Sophie! - kiabáltam fel újra. - Már nem is tudom hányadszorra szólok rád! Halkítsd már le azt a zenét!
Semmi válasz. Na persze. Ilyen hangzavarban hogy hallaná meg hogy lentről kiabálok neki? Letettem a fakanalat, megtöröltem a kezem, és felmentem. Az egész házat betöltötte a Feelin' Alive című szám. Felértem a lányom szobaajtajához, pont véget ért, és egy másik dal indult el. Mikor meghallottam egyből elmosolyodtam. Ó hát persze. A HIStory. Benyitottam, Sophie ott ült az asztalánál és rajzolt. Odamentem, és rátettem a kezem a vállára.
 - Sophie..Hű de klassz lett. - hajoltam előre hogy jobban szemügyre vehessem a lányom rajzát. - Belőled művész lesz. Ezt az apádtól örökölted..Ő tud így rajzolni.
 - Köszi anyu. - mosolyodott el. - És bocsi a zenéért.
 - Ugyan..Várj csak! Te hallottad hogy kiabálok, és nem vetted lejjebb? - tettem csípőre a kezem.
 - Jól van na..Csak azt akartam hogy fel gyere.
 - És erre csak ezt a módszert ismered?
 - Ez jutott eszembe.
Megcsóváltam a fejem, és elnevettem magam.
 - Jaj te lány...Még mindig szeretsz hülyét csinálni belőlem. - nevettem.
 - Még mindig hagyod. - vágta rá Sophie.
Fura arcot vágtam, összehúztam a szemem. De be kellett látnom igaza volt. Sóhajtottam.
 - Ott a pont. - leültem az ágyra, és a képeket nézegettem a tükrén. Volt ott minden, és mindenre rá volt írva hogy micsoda.
"Apu és én", "Anyu és Apu", "Én és Anyu" "Michael és Én" "Családi fotó", "Joe Jonas és Én" "Párizsi Eiffel torony"...az utolsón sokkal több ideig akadt meg a tekintetem: "Nagyapa és Én"
Sophie észrevette hogy azt a fotót nézem, így levette onnan, és odaadta nekem.
 - Hiányzik ugye anyu? - kérdezte.
Szipogva bólintottam egyet.
 - Nekem is.
Ránéztem a lányomra. A szemében teljes mértékben az apámat láttam. Ugyanaz a barna, mandulavágású, sokat eláruló tekintet nézett vissza rám, mint gyermekkoromban annyiszor. Elmosolyodtam és magamhoz öleltem Sophiet. Eközben a HIStory véget ért, és elindult a Black Or White. Mikor apu énekelni kezdett benne, én is, és Sophie is, együtt kezdtünk el, mire elröhögtük magunkat. Mind a kettőnknek ez a kedvenc dala. Felálltunk, és táncolni kezdtünk. A lányom egyszerűen hihetetlen. Nem csak a rajztudását örökölte az apjától, hanem a tánctudást is. Én is jól táncolok, de a férjemhez fel sem érek.
 - Huh, de kifáradtam. - dőltem le az ágyra, a lányom pedig követte a példámat. A következő dal a Story Of My Life volt.
 - Jó kis szám ez. - hallgattam figyelmesen. A lányom felült, és nézett engem. Nem értettem miért így meg is kérdeztem.
 - Miért nem meséltél nekem soha?
Én is felültem, és kérdő fejjel néztem Sophie-ra.
 - Mivel kapcsolatban? - érdeklődtem.
 - Az életedről. Nem tudok róla semmit. Hogy milyen volt a gyerekkorod, milyen volt a Papa, hogyan ismerkedtél meg apuval, meg a hasonló dolgok..
 - Oké. - ültem törökülésben. - Honnan kezdjem?
 - A legelejéről.
Rámosolyogtam Sophie-ra, és kicsit elgondolkodtam. Szóval a legelejéről. Hát rendben. Belenéztem a lányom szemébe, és mesélni kezdtem neki életemnek a történetét.